A változókor – ahogy a nevében is benne van – változások sorozatát rejti magában. A női testben zajló hormonális változások sorozata a női lét sajátja, az emberiséggel egyidős, mégis, mára alig tudunk róla valamit. Dédanyáink, ősanyáink a női test és lélek ügyeit egymás közt intézték, a női „bajokat” maguk kezelték. Ismerték és tapasztalták a női testet, figyelték és értelmezték a jelzéseit és tudták mivel és hogyan gondozzák, kúrálják, hogy megőrizzék épségét. Ehhez a gyógyírt a saját lelkükben és a természetben találták. A tudás pedig anyáról leányra szállt.
A női lét tele van titkokkal, de ők még ismerték a testüket, ismerték a benne zajló változásokat és tudták, hogyan viszonyuljanak azokhoz. Értették a módját, hogyan segítsék át húgukat, nővérüket egy–egy nehezebb életszakaszon. Ezek azok a biológiai mérföldkövek, amelyek máig fontos állomásai a női életnek. Volt idő, amikor ezeket a mérföldköveket szentnek tartották és mivel nem csupán a női test, de a női lélek ismerői is voltak, az átalakulást magasabb lelki síkra emelték, ünnepelték.
Ezek az ún. beavatási, vagy áthaladási rítusok, amelyek a nőiességbe, a házasságba, vagy a törzsi szokásokba való beavatást szolgálták. Az ünnepi alkalom ma is emeli a lelket. Ezek a szertartások is növelték az esemény értékét. Az ünnepség méltóságot és rangot biztosított ezeknek az életszakaszoknak. A főszereplő pedig fontosnak érezhette magát. Olyan személynek, akit a közösség becsben tart, hisz mindenki őt ünnepelte. Ezzel pedig nagyban elősegítették, hogy a változást pozitív élményként élje meg.
Ezek az áthaladási rítusok napokig tartó ceremóniák voltak. Ennek oka: ezek az egyszerűnek, barbárnak mondott népek ismerték az emberi természetet. Tudták, hogy az ember nehezen alkalmazkodik a testében zajló változásokhoz. Azt is tudták, hogy a változások többsége nem egyik napról a másikra következik be. Időbe telik, míg az egyén elfogadja a benne zajló változásokat. A rítusok is hosszabb ideig, több napon keresztül tartottak. Ha ez a néhány nap kevésnek is bizonyult, mindenképpen jó kezdetet jelentett az áthangolódáshoz. A szertartások értékes eszközei voltak annak, hogy az egyén tudatosan átléphessen élete egy új szakaszába és lehetőséget teremtettek arra, hogy az előző fejezetet lezárhassa.
Ezek a rituálék azonban óriási segítséget nyújtottak az egyénnek és a közösségnek is az elfogadáshoz, hiszen az átmenet többsége kisebb–nagyobb krízissel jár. Ennek kiküszöbölésére a ceremónia egyértelműen kijelölte a határt és lehetőséget biztosított a felkészülésre. Ezzel világos és kézzel fogható üzenettel jelentős hatást gyakorolt a tudatalattira, segítette az elfogadást. De nem csupán az egyén, a közösség is felkészülhetett az egyénben zajló változások elfogadására; segítette az empatikus, toleráns viszonyulást.
A különleges alkalmakra nem csak az egyén, de az egész közösség jó előre készült. Ezáltal ezek az előre meghatározott forgatókönyv szerint zajló szertartások egyúttal biztonságos fogódzót is nyújtottak, hisz előre lehetett tudni mi és hogyan fog történni.
A nők életében több áthaladási rítus is adódhat, de négy jelentősebb misztérium kínálkozik, amely a vérhez köthető. Ezek időrendben a következők:
1. A méh ébredése: az első menstruáció
Az ébredő nőiség, a női önbecsülés és tudatosság erősítése a kislányokban, hogy felkészülhessenek életük későbbi szakaszaira.
2. Nyitottság az örömre: a szüzesség elvesztése
Az Aranykapu megnyitása, a szexuális öröm élvezetének kezdete.
3. Az élet bölcsője: a szülés
A női teremtés legfőbb megnyilvánulása, az új élet előhívása
4. Önvaló kibontakozása: a menopauza
A vérzés elmaradása. A vér, mint életerő visszahívása, a fizikai termékenység helyett a szellemi, spirituális kiteljesedés és bölcsesség megtapasztalása kerül a fókuszba.
A következő részben bővebben lesz szó a változókorról, mint az utolsó női vérmisztériumról.
