SZÉP BŐR 40 FELETT

Szerző: | MEGJELENÉS, VÁLTOZÓKOR

Ki ne szeretné, ha sima, egészséges, és makulátlanul tiszta lenne a bőre? Akinek ez megadatott, annál is előfordulhat, hogy időnként fakónak, megviseltnek tűnik. Ezt tetézi, még hogy ahogy öregszünk, veszít rugalmasságából, elvékonyodik és ráncosodni kezd. Ilyenkor van szükség olyan kezelésekre, amelyek megújítják, felfrissítik a bőrt.

A ráncok először a kézen és az arcon jelentkeznek, mivel ezek a bőrfelületek vannak leginkább kitéve az elemek hatásának. A nap ultraibolya sugarai a kollagén szálakat támadják és rombolják. Bár az öregedéssel természetes úton is veszítünk kollagént, a napozás jelentősen felgyorsítja ezt a folyamatot. A szép bőr megőrzését elsősorban azzal segítheted elő, ha a nap ultraibolya sugárzásaival szemben védekezel: lehetőség szerint kerüld az intenzív napozást, fedd el a bőröd napszemüveggel, kalappal és használj fényvédő krémet.

A szép bőrért sokat tehetsz azzal is, ha megadod a szervezetednek a regenerálódásához szükséges alvásidőt. Alvás közben a testi folyamatok lelassulnak és a sejtek arra összpontosítanak, hogy újraépítsék önmagukat és helyrehozzák a keletkezett károkat. A bőr anyagcsere aktivitása tehát éjszaka éri el a maximumot. Amennyiben az éjszakai pihenés elégtelen, vagy ki-kimaradozik, az anyagcsere élénkítő hatása elmarad, aminek következtében a bőr megszürkül, rugalmatlanná válik, megereszkedik és megjelennek a szem alatti sötét karikák.

Úgy is megőrizhetjük bőrünk fiatalságát, ha minimálisra csökkentjük a dohányzásból és környezetszennyezésből eredő szabad gyökök sejtkárosító hatását. Nemcsak a sejtek alakja változik, mérete is kisebb lesz. Ezért vékonyodik a bőr, ettől lesz átlátszóbb, a faggyútermelés csökkenésével pedig szárazabb, pikkelyes a felülete.

Külsőleg védhetjük a bőrünket kozmetikumokkal, olajokkal, amelyek megőrzik hidratáltságát és megakadályozzák a felső rétegek kiszáradását. Ahhoz, hogy a különböző kozmetikai és ápoló szerek intenzívebben fejtsék ki hatásukat, elő kell segítenünk azok könnyebb felszívódását. Ennek jól bevált módja a hámlasztás, amelynek segítségével eltávolítjuk az elhalt bőrt és láttatni engedjük a fiatalabb, üdébb hámsejteket. Erre többféle módszert is alkalmazhatunk arról függően, melyikhez van kedvünk:

  • Használhatunk krém vagy gél alapú, apró, dörzshatású részecskéket tartalmazó hámlasztó készítményeket, testradírokat. Ezeket többnyire fürdés, zuhanyozás után, a nedves bőrre kell kenni, majd alapos dörzsölés után bő, meleg vízzel lemosni.
  • Akárcsak a gyógyfürdőkben, készítsünk természetes tengeri sós hámlasztást. Mindössze annyit kell tennünk, hogy mosakodás közben egy maréknyi sóval masszírozzuk át a bőrünket, majd alaposan mossuk le.
  • Tengeri sóból és olajokból (mandula-, olívaolaj) házilag is készíthetünk bőrradírt. A keveréket hagyjuk pár percig a bőrünkön, hogy a sókristályok széle feloldódjon, mielőtt bemasszírozzuk. Ezt követően mossuk le.
  • A hatást különböző eszközökkel fokozhatjuk. Ilyen eszköz lehet a testápoló kefe, a mosdó-, a luffa- vagy szizálkesztyű. Előbbit zuhanyozás előtt, száraz bőrön használjuk, mivel így jobban fellazítja az elhalt hámsejteket. Utóbbiakat pedig zuhanyozás vagy fürdés közben. Könnyed, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk bőrünkbe a tusfürdőt, majd tiszta vízzel öblítsük le.

Bármelyik módszert alkalmazzuk, a problémás területekre (felkar, combok, fenék, könyök, térd, sarkak) koncentráljunk. Ezzel szemben az érzékeny testrészeinket (has, combok és karok belső felülete) gyengéden simítsuk végig. Körkörös mozdulatokkal, a szívünk felé haladjunk.

A zsírosabb bőrnek jót tesz a heti 2-3, a többinek viszont elegendő a heti 1 átdörzsölés. Sérült, gyulladt, pattanásos bőrt sose dörzsöljünk!

Hámlasztás után mindig kenjük be magunkat folyékony testápolóval, hogy a frissen feltárt bőr pórusainak kedvességtartalmát megőrizzük.

A hidratálóktól selymes lesz a bőrünk és megakadályozzák a kiszáradását, az elveszett kollagént azonban nem képesek pótolni. Használatukkal azonban feszesebbnek, egészségesebbnek láttatják bőrünket.

Te milyen praktikákat alkalmazol a bőröd felfrissítése érdekében? Ha van bevált módszered, oszd meg velem.

 

Üdv.: Inci

 

Legyél képben, legyél naprakész!

Töltsd le az ingyenes anyagainkat!

Nézz szét az ingyenes anyagaink között és válogass közöttük kedvedre.

  • Tedd próbára a tudásod online tesztjeink segítségével
  • Hasznosítsd a letölthető tanulmányokban leírtakat. 

Kérj értesítést a legfrissebb bejegyzésekről

Iratkozz fel a heti értesítőre,
hogy le ne maradj az újdonságainkról.

CSATLAKOZZ!
Változókor Klub Társalgó

Nincs senki, akivel beszélhetnél?
Nem értenek meg?
Vagy egyszerűen csak szeretnél egy elfogadó közösség tagja lenni?

Csatlakozz a Változókor Klub Társalgó zártkörű Facebook közösséghez!

Ez egy zárt csoport, ahol mi nők egymás közt vagyunk.
Itt kibeszélheted a változókorral kapcsolatos nehézségeidet, választ kaphatsz a kérdéseidre és számíthatsz nőtársaid támogatására.

Facebook