A változókor kezdetére nincs pontosan meghatározott időpont. A legtöbb nő a 40-es évek elején, közepén észleli az első tüneteket. Ez alatt az időszak alatt a női test felkészül a reproduktív funkciók teljes megszűnésére. A folyamatban közvetlenül érintett négy hormon:

  • az agyalapi mirigy által kiválasztott tróp hormonok; FSH (follikulus stimuláló hormon), és
    LH (luteinizáló hormon),
  • a petefészkek által kiválasztott női nemi hormonok: ösztrogén, progeszteron

E négy hormon mennyiségi változása közvetve vagy közvetlenül valamennyi hormonra és a szervezet egészére hatással van. A petefészkek leállása sem egyik napról a másikra következik be. A szervezetnek is időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon az új körülményekhez és a hormonrendszer újra egyensúlyba kerüljön. Ezért a változókor akár 8-12 évig is eltarthat. Bizonyos tünetek (pl.: hőhullámok) pedig akár a változókort követően is megmaradhatnak.

A kutatók közel 50 tünetet azonosítottak, amelyek a változókori hormonális átrendeződéshez köthetők. Ezek közül a leggyakrabban jelentkező változókori tünetek:

  • rendszertelen menstruáció,
  • hőhullámok,
  • éjszakai izzadás,
  • hangulatváltozások,
  • alvászavarok.

A tünetek kisebb-nagyobb kellemetlenségeket okozhatnak a mindennapokban, némelyek közülük akár ijesztőek is lehetnek. A nők szinte nem ismernek magukra; minden ok nélkül patakokban folyik róluk a víz, a legegyszerűbb dolgok sem jutnak eszükbe, bagatell helyzeteket is indokolatlanul túlreagálnak, stb. E miatt gyakran érzik azt, hogy elveszítik a kontrollt a testük felett, elveszítik önmagukat. 

A tehetetlenség érzése gyakran lelki problémákat, depressziót okoz. Van, aki elveszíti az önbizalmát, értéktelennek, nőietlennek érzi magát. Ha ezzel együtt jár a gyerekek „kirepülése” a családi fészekből az könnyen vezethet a fölöslegesség érzéséhez. A magány és elhagyatottság érzését növelheti, ha a társa is hasonlóan nehéz életszakaszát éli. Változókorban a személyes krízist gyakran tetézik párkapcsolati konfliktusok, elhidegülés. 

DOMINO EFFEKTUS VÁLTOZÓKORBAN

Ezt látva a helyzet valóban kétségbeejtő. S bármennyire is úgy tűnhet, a változókor beköszöntével elindulunk a lejtőn, mégsem szükségszerű, hogy a hanyatlás kezdetét jelentse. Már csak azért sem, mert a változókor után a nők átlagosan 30 évet élnek. Ugye egyet értünk, abban, nem mindegy, hogy milyen lelki és fizikai állapotban töltjük el azt a 3 évtizedet?

A változókori életminőség csupán döntés kérdése?

Az első és legfontosabb, hogy tudomásul vegyük; változókorba léptünk. Legyünk tisztában ennek minden velejárójával. Akiket a változókor felkészületlenül ér, jobban megsínylik ezeket az éveket. Ennek oka, hogy kevésbé vannak tisztában a saját testükben lezajló változásokkal, ezért nem tudják, mire vélni azt, ami velük történik. Ennél fogva nem ismerik a tüneteket és azok kezelésének lehetőségeit. Pedig megfelelő ismeretekkel, életmódbeli változtatásokkal a változókori viharos évek kíméletessé tehetők, a tünetek pedig jelentősen megszelídíthetők.

A változókor jelenségét sok tévhit és rémkép kíséri, ami csak szenvedést okoz a nőknek. Ennek hátterében az a nézet húzódik, mi szerint a változókor szoros összefüggésben áll a fiatalság és a termékenység elvesztésével.

Fontosnak tartom leszögezni: a nőiesség nem azonos a termékenységgel! A menzesz elmaradásával egyetlen nő sem szűnik meg nőnek lenni. S bármennyire is kellemetlenek, vagy olykor kínzóak a tünetek, minden nőnek joga és lehetősége van arra, hogy méltósággal viselje a korral járó változást, és eközben megőrizze nőiességét, önbecsülését.

a változókor mítoszai

Mutass fityiszt a változókornak!

Bár az idő múlása a születésünk pillanatától kezdve mindenkin nyomot hagy, kétségtelen, hogy a változókori átalakulás felgyorsítja annak folyamatát. Ennek a kívülálló számára szemmel látható jelei is vannak, ami miatt kényelmetlenebbül érezhetjük magunkat a bőrünkben;

  • az arcbőr kiszárad, ráncosodik, petyhüdté válik,
  • a haj fénytelen, őszül,
  • a testsúly növekszik, a testalkat megváltozik,

A korábban fiatalos, csinos nők akár teljes megjelenése is átalakulhat. A tükörben néhány hét vagy hónap elteltével már nem ugyan azt a nőt látjuk viszont, akit addig. A helyzet sokkoló lehet. Olyan ez, mint egy piti kis árulása a testnek a lélekkel szemben, ami még mindig friss és fiatal. 

Azok a nők, akik azt gondolják, hogy kizárólag a fiatalok lehetnek szépek és sikeresek, a negyvenes éveikre sok csalódással lesznek kénytelenek szembe nézni. Ezzel csak önmaguknak ártanak. Ezért az első és legfontosabb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk és a legtöbbet hozzuk ki önmagunkból és a változókorból. Mert úgy, ahogy mindennek, a változókornak is van jó oldala, csak meg kell találni! Az, hogy az életkorral járó változásokat miként éljük meg fizikailag és lelkileg, kizárólag rajtunk múlik 

Szerencsére ma már egyetlen nőnek sem kell ölbe tett kézzel végig néznie, hogy a teste hogyan amortizálódik nap, mint nap. Bár a folyamatot nem lehet teljes egészében megállítani, viszont sokat tehetünk a lassításáért, ezáltal az önértékelésünk növeléséért. Bár fiatalabbak nem leszünk, ápoltsággal, egy fiatalos frizurával, előnyös sminkkel, kényelmes és divatos öltözködéssel igenis lehetünk 40 felett is igényes és kívánatos nők.

Legyél képben, legyél naprakész!

Töltsd le az ingyenes anyagainkat!

Nézz szét az ingyenes anyagaink között és válogass közöttük kedvedre.

  • Tedd próbára a tudásod online tesztjeink segítségével
  • Hasznosítsd a letölthető tanulmányokban leírtakat. 

Kérj értesítést a legfrissebb bejegyzésekről

Iratkozz fel a heti értesítőre,
hogy le ne maradj az újdonságainkról.

CSATLAKOZZ!
Változókor Klub Társalgó

Nincs senki, akivel beszélhetnél?
Nem értenek meg?
Vagy egyszerűen csak szeretnél egy elfogadó közösség tagja lenni?

Csatlakozz a Változókor Klub Társalgó zártkörű Facebook közösséghez!

Ez egy zárt csoport, ahol mi nők egymás közt vagyunk.
Itt kibeszélheted a változókorral kapcsolatos nehézségeidet, választ kaphatsz a kérdéseidre és számíthatsz nőtársaid támogatására.

Facebook