Úgy gondolom, nyugodtan kijelenthetem, hogy a változókori tünetek közül a hőhullám a legismertebb. Szokták még viccesen banyagőznek is nevezni, ami azonban egyáltalán nem vicces, hogy a nők perimenopauza idején mintegy 50 %-a, posztmenopauza idején pedig 75-80 %-a szenved hőhullámoktól. Mivel az előfordulása ennyire gyakori, ezért a változókort szinte azonosították a hőhullámoktól szenvedő, verejtékező nővel.
MIT NEVEZÜNK HŐHULLÁMNAK?
A hőhullámok a változókor ún. vazomotoros tünetei közé tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a hormonális változások megzavarják az erek normál szabályozását, ami intenzív hő érzetet, bőrpírt, izzadást és egyéb tüneteket okozhat.
A hőhullám az a jelenség, amikor egy nagyon erős forróság érzet árad szét a szervezetben, különösen a fejen, arcon és nyakon kipirosodást, verejtékezést okoz, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlik. A forró epizód után közvetlen gyakran hidegrázás következik be. A hőhullám többnyire a fejen, az arcon, a nyakon, valamint a felsőtesten érezhető leginkább, a hőmérséklet-emelkedés az egész testre kiterjed.
Ez a nagyon erős meleg érzet nap közben, bármely napszakban előfordulhat. Az időtartamát tekintve átlagosan 3-10 percig, de előfordulhat, hogy akár fél órán keresztül is tart.
A hőhullámok időtartama és gyakorisága egyénenként változó és igen nagy eltéréseket mutathat, az előfordulása hat hónaptól akár tizenöt évig is eltarthat.
Egyes nők ritkán és csak enyhe tüneteket tapasztalnak, mások napjában egy-két alkalommal, vagy akár 20-25 alkalommal is igen intenzív tünetekkel szembesülnek. A gyakoriságát tekintve az óránként 6-7 alkalommal előforduló hőhullám súlyosnak mondható.
A változókori tünetek nagy része a menopauza bekövetkezésével megszűnik, a nők kb. 30 %-a az utolsó vérzését követően még 10 évvel is voltak hőhullámai.
A HŐHULLÁM TÜNETEI
A hőhullám érzése egészen sajátos, teljesen különbözik attól, mintha egyszerűen csak nagyon melegünk lenne. Ennek oka valószínűleg az összetett fiziológiai folyamatokban keresendő. A hőhullámokra jellemző leggyakoribb tünetek a következők:
- Hirtelen fellépő intenzív hőérzet. A szervezetet pillanatok alatt elönti a forróság érzet, ami a legerősebben a fejen, arcon, nyakon és a felsőtesten érezhető.
- Váratlanul fellépő heves szívdobogás, vagy szabálytalan szívverés és pulzus. Gyors, szabálytalan szívdobogás, ami többnyire csupán néhány másodpercig tart, mégis nagyon kellemetlen.
- Verejtékezés. Többnyire a fejen, a tarkón és a hónaljakban jelentkező erőteljes izzadás. Ez lehet enyhe fokú, amikor is néhány izzadságcsepp jelentkezik, de lehet súlyos, amikor az egész testet kiveri a víz.
- Hidegrázás. A nagy forróság lecsillapodását követi. Ez jelzi a hőhullám epizód végét.
- Egyéb tünetek. A hőhullámokat kísérhetik olyan szokatlan tünetek is, mint a hányinger, szédülés, fejfájás, vagy szorongás érzése.
A HŐHULLÁMOK OKAI
Bár a pontos okok feltáratlanok, az orvosok egyetértenek abban, hogy a hőhullámok jelenléte az egyik leggyakoribb változókori tünet, ami a legtöbb nőnél szinte kivétel nélkül jelentkezik. Mivel a változókor a hormonális változások miatt következik be, nagy valószínűséggel a hőhullámok kialakulásának hátterében is ez áll. Amikor a petefészkek élettanilag kevesebb ösztrogént és progeszteront termelnek, a nők változókorba lépnek. Vannak azonban olyan tényezők is, amelyek mellékhatásaként hőhullámok léphetnek fel.
A hőhullámok hormonális okai
A neurotranszmitterek (ingerületátvivő sejtek) és az ösztrogén közvetlen hatással van a hypothalamusra, az agy azon részére, amely felelős a testhőmérséklet szabályozásáért. Mivel a petefészkek már egyre kevesebb ösztrogént termelnek, ami miatt a neurotranszmitterek téves információt továbbítanak a hypothalamus felé, ami úgy viselkedik, mint egy hibás termosztát: mintha a test hőmérséklet emelkedését tapasztalta volna. Annak érdekében, hogy a test túlmelegedését megakadályozza, téves riasztásként „hűtés” parancsot küld. Erre válaszul a hajszálerek kitágulnak, a véráramlás fokozódik, a bőr kipirul és a testhő emelkedni kezd. Ezt a szervezet izzadással kompenzálja. Amint a verejték párolgásnak indul, a test visszahűl.
Azoknak a nőknek, akiknek a szervezetében az ösztrogénszint fokozatosan csökken, kevesebb és enyhébb hőhullámokat tapasztalnak. Azok viszont, akiknek a petefészkeit eltávolították, vagy a szervezetükben az ösztrogéntermelés más okból hirtelen lecsökken, a hőhullámok gyakrabban és intenzívebben jelentkeznek.
A hőhullámok egyéb okai
Bizonyos egészségügyi állapotok tünetként (pl.: túlsúly, pánikbetegség, cukorbetegség, pajzsmirigy betegség, fertőző betegség lázas tüneteként) és gyógyszerek (pl.: túlzott aszpirin szedés) mellékhatásként okozhatnak hőhullámokat. Ezért mindenképpen célszerű felkeresni orvosát, aki megállapíthatja a változókor tényét, illetve egyéb vizsgálatokkal fényt deríthet a hőhullámok okairól.
A HŐHULLÁMOK KOCKÁZATI TÉNYEZŐI
Bármennyire is súlyos, vagy kellemetlen, szerencsére a hőhullámnak nincs egészségügyi szövődménye. E mellett azonban nem elhanyagolható az a tény, mely szerint sok nőnél az életminőséget károsan befolyásolja, ami hatással van a munkahelyi teljesítményre, a kapcsolatok minőségére is. Tovább súlyosítja a helyzetet, ha más változókori tünettel együtt jelentkezik, hajlamosabbak az önértékelési zavarokra, szorongásra, depresszióra.
Bár a hormonális egyensúly beállta után a hőhullámok is enyhülnek, megszűnnek, jó néhány évig megkeserítheti a nők életét. A hőhullámok előfordulására az életmód is hatással lehet. A csípős, fűszeres ételek, az alkoholfogyasztás, a stressz egyébként is okozhat kimelegedést, változókorban viszont hőhullámokat idézhetnek elő.
Kiváltó tényezők:
- Magas hőmérsékletű környezet (pl.: nyári hőség, szauna, szolárium, túlzott fűtés)
- Idegesség, feszültség, szorongás
- Forró és csípős, fűszeres ételek és italok
- Dohányzás
- Túlzott koffein, alkohol és cukorfogyasztás
- Étrend-kiegészítő tabletták
A HŐHULLÁMOK KEZELÉSE
Mint ahogyan hormonális folyamatok megállítására, úgy a hőhullámok teljes kiiktatására sincs mód. Van azonban jónéhány módja annak, amit egy nő tehet annak érdekében, hogy csökkentse a hőhullámok kialakulását, vagy minimálisra csökkentse az azzal járó kellemetlenségeket.
Mint minden egészséget érintő kérdéssel kapcsolatban, a változókor, és azon belül is a hőhullámok kezelésében a megelőzés a legfontosabb. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a nőknek már 35-40 éves korukban előre kell tekinteniük és néhány életmódot érintő változást be kell vezetniük annak érdekében, hogy a majdani változókor minél később és a lehető legenyhébb formában jelentkezzen. Ezek a változások elsősorban az étrendet, a testmozgást érintik és az egészséges szokások kialakítását jelentik.
Azoknál a nőknél, akik már megtapasztalták a hőhullámot, mint tünetet, a megelőzés már nem jöhet szóba. Nekik a tünetek enyhítésére kell fókuszálniuk. Szerencsére számtalan módszerrel csökkenthető a hőhullámok előfordulásának gyakorisága, lefolyásának intenzitása.
ÉLETMÓDVÁLTÁS
Amennyiben ezek az apró lépések nem vezetnek el a kívánt eredményhez, a legbiztonságosabb elsőként a legkíméletesebb módszerrel az életmódváltással kezdeni.
Az életmódbeli változtatások kétirányúak: egyes stratégiák a kiváltó okok elkerülésére összpontosítanak, míg mások az általános egészségi állapot növelésére koncentrálnak – e kettő között átfedés van.
Étkezés
Az egészséges táplálkozás létfontosságú az egészség megőrzéséhez. A hőhullámok enyhítése érdekében ajánlatos elkerülni a cukros ételeket. A cukor ugyanis megnöveli a vérnyomást, ami kimelegedést okoz és elősegíti a hőhullámok kialakulását.
Kerülendő továbbá a csípős, erősen fűszeres ételek fogyasztása. Az étrend kialakításánál érdemes előnyben részesíteni a citrusfélék, a banán, a sötét levelű zöldségnövények és a sovány fehérjék (hal) fogyasztását. Ezek fenntartják a szervezet harmonikus működését, ezzel is csökkentve a hőhullámok kialakulását.
Testmozgás
A rendszeres testmozgás jót tesz az egészségnek. A hőhullámok szempontjából azonban kerülendők azok a mozgásformák, amelyek a pulzusszámot nagyon megemelik és túlzott kimelegedéssel járnak. A jóga egy olyan mozgásforma, ami kellően átmozgatja az egész testet, kiegyensúlyozó, nyújtó és erősíti gyakorlatokat egyaránt tartalmaz, e mellett pedig szabályozza a vérkeringést.
Lazítás
A stressz a hőhullámok egyik legerőteljesebb kiváltó oka. A világunk tele van elvárásokkal, szoros időbeosztással élünk, mindannyiunkat számtalan váratlan élethelyzet ér, amitől feszültté, ingerültté válunk, a stressz szintünk pedig megemelkedik. A szorongás közvetlenül beindítja az izzadást, változókorban pedig előidézi a hőhullámokat mert a kortizolszint megemelkedik a szervezetben. Ez aztán fokozott szívveréshez, szapora légzéshez vezet, amely felkészíti a szervezetet a küzdelemre. Ennek elkerülése érdekében a legjobb módszer a meditáció, vagy a legalább napi 15 perces mély légzés, ami jelentősen csökkenti a szervezetben a feszültséget.
ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK
A természetes terápiák, alternatív gyógymódok nem kezelik a hormonális ingadozásokat, de közvetetten hatással vannak rá. Mivel hatékonyan csökkentik a stresszt, egyszerű és biztonságos megoldást kínálnak a hangulat kiegyensúlyozására, az egészség fenntartására. Egyes gyógynövények (pl.: zsálya, barátcserje, vörös lóhere, kínai angyalgyökér, vörös málnalevél) természetes hormonszabályozó hatással rendelkeznek, e mellett csökkentik a hőhullámok előfordulását és jótékonyan hatnak a szervezet működésére. A terápiák közül például az akupunktúra, a hagyományos kínai orvoslás, az ayurvéda, a homeopátia mind-mind kínálnak megoldást a változókori problémák, ezen belül is a hőhullámok kezelésére.
Az életmódváltás és az alternatív gyógymódok kombinációjával nagyon jó eredményeket lehet elérni a változókori tünetek elleni küzdelemben. Néhány nő estében azonban a tünetek annyira súlyosak, hogy drasztikusabb beavatkozásra lehet szükség. Ilyenkor a mellékhatások szempontjából kockázatosabb gyógyszeres (hormonszabályozó, hangulatot befolyásoló) kezelés jöhet szóba. A mellékhatások és kockázatok tekintetében azonban még a kezelés megkezdése előtt célszerű tájékozódni és alaposan mérlegelni az előnyöket és hátrányokat.
TÚLÉLÉSI TIPPEK
Gyakran elég odafigyelni a mindennapi életvitelre és néhány egyszerű változtatással már jelentős előrelépés érhető el. Ilyen változtatások lehetnek:
- Kerüld a hőhullámokat kiváltó tényezőket!
- Gondosan válogasd össze a ruhadarabjaidat! A természetes alapanyagokat részesítsd előnyben, mint amilyen a pamut, len és kerüld a műszálas kelméket, amelyek nem engedik át a nedvességet. E mellett lehetőség szerint kerüld a szűk, testhez simuló darabokat, mert ezek csak fokozzák a fülledtség érzetet. A hideg évszakokban kerüld a vaskos darabokat, helyettük inkább rétegesen öltözködj. Kerüld a garbó nyakat, helyette gombos, cipzáros felsőket válassz.
- Figyelj arra, hogy nap közben hogyan hűtheted magad. Szerezz be ventillátort, légkondicionálót, mindig legyen kéznél egy legyező.
- Légy előrelátó és érkezz időben, kerüld a sietséget, a rohanást, ami gyorsan fel tudja emelni a testhőmérsékletet.
- Tarts magadnál hideg, jeges vizet vagy más hideg italt.
- Legyen nálad nedves törlőkendő és vékony, kis méretű törölköző, hogy bármikor fel tudd frissíteni magad.
- Hűvös zuhanyzóval az ágy előtt
Tudom, hogy a hőhullámokat nehéz elviselni. Főképp, ha arra gondolok, hogy mindig a legrosszabbkor törnek ki. (persze sosincs jó időpont). A hőhullámok elviseléséhez kitartást kívánok! Gondolj arra: semmi sem tart örökké! Ez sem fog! ♥
Üdv.: Inci