A VÁLTOZÓKOR EGY ÚJABB KAMASZKOR?

Szerző: | HORMON, VÁLTOZÓKOR

A nők életében több jelentős időszak is van, amely a hormonális változásokhoz kötődik. Van azonban kettő, ami az egész életben meghatározó. Az egyik a kamaszkor, a másik a változókor. Ez a kettő – bár időben távol állnak egymástól – mégis szoros összefüggésben állnak. Ez érthető, hisz tulajdonképpen ugyanannak a biológiai folyamatnak a két végpontjáról van szó.

 

A kezdet és a vég

Menarche

Az első eset, a pubertás kor a termékeny évek kezdete. A menarche az első menstruáció időpontja, a petefészkek ekkor kezdenek el működni. Ez egy jelentős dátum a nők életében. Nem csak azért, mert ekkortól számítunk „nagy lánynak“, hanem azért is, mert a későbbi években számtalan orvosi vizsgálat (pl.: terhesség, nőgyógyászati problémák) során szóba kerül. Ezért aztán ezt a napot egy életre meg kell jegyezni.

A pubertás a termékeny időszak kezdete. Ekkor a női nemi hormonok – elsősorban az ösztrogén – termelésének beindulásával fokozatosan kialakul a másodlagos nemi jelleg. Ennek első jeleként a mellbimbók megduzzadnak, érzékennyé válnak, majd a mellekben zsír rakódik le, a tejmirigyek fejlődésnek indulnak, a mellek megnagyobbodnak. A csípő szélesebbé válik, a csont- és izomrendszer a férfiakénál finomabb, a bőr alatti zsírpárnák viszont a férfiakéhoz képest nagyobb arányú, amitől a női test lekerekítettebbé válik. Szőrzet csak a hónaljak és a szeméremdomb területén növekszik. A haj puhábbá válik, a hangszín lágyabbá, a bőr pedig rugalmasabbá. A női nemi hormonok az élet későbbi szakaszában is fenntartják a másodlagos nemi jelleget.

 

Menopauza

Míg a második eset, a menopauza a menstruáció végleges megszűnése – csakúgy, mint a kezdetekkor – egyetlen időponthoz kötődik. Ekkor a petefészkek ösztrogén termelése fokozatosan leáll és a termékeny időszak befejeződik. A menopauzát megelőző folyamat – amely akár 8-10 évig is tarthat – során a nők számtalan tünetet tapasztalhatnak magukon. A leggyakoribbak ezek közül: rendszertelen menstruáció, hőhullámok, éjszakai izzadás, alvászavarok. Az ösztrogén szintjének és ezzel együtt a jótékony hatásának csökkenése miatt a bőr és a haj szárazabbá válik, elvékonyodik, esetenként megritkul. A nyálkahártya elvékonyodik, a szövetek rugalmassága csökken, a kollagén termelődés visszaesik, ami miatt fokozódik a bőr ráncosodása. Ezzel együtt a nők számtalan lelki, érzelmi nehézséggel, hangulatingadozással, önértékelési, önelfogadási zavarral is szembesülhetnek – akár csak kamasz korukban – míg a folyamat véget ér.

Bár a menopauza után a petefészkek már nem termelnek ösztrogént, ezt a feladatot a zsírszövet – ha kis részben is – átveszi. Fontos kiemelni, hogy a petefészkek működésének leállását ne „vég“-ként éljük meg. A termékeny évek befejeződnek ugyan, de az életünk azért még nem ér véget, mert már nem menstruálunk!

A menarche és a menopauza közötti összefüggés

Vannak olyan nézetek, amelyek úgy tartják, hogy a korai menarche korai menopauzát von maga után. (A menopauza átlagos életkora 50-52 év között van. A 40 éves kor előtt természetes módon bekövetkezett menopauzát tekintjük korainak. Lásd: Menopauza vagy klimax) Eddig azonban ezt nem lehetett biztosan kijelenteni. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint mégis van ilyen jellegű összefüggés. A dr. D. Mishra Gita vezette, több országra kiterjedő, 51.450 nő bevonásával végzett Ausztrál felmérés alapján ez a teória megdőlni látszik. A kutatás eredményeként elmondható, hogy azok a nők, akik 11 éves koruk előtt kezdtek el menstruálni és sosem estek teherbe, a korai menopauza ötször gyakrabban fordult elő, mint azoknál, akik 12 éves koruk után kezdtek el menstruálni és legalább egy gyermekük született.

A korai menopauza megnöveli az olyan krónikus betegségek kialakulását, mint a csontritkulás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, vagy a cukorbetegség. Erről bővebben itt olvashatsz: A változókor kockázatai

Éppen ezért azoknak a nőknek, akik az említett rizikó faktorba tartoznak a kockázatok csökkentése és a változókori tünetek enyhítése érdekében szükségük van néhány óvintézkedésre a menopauza előtt. Elsősorban életmódváltásra; az étkezési szokások megváltoztatására, a rendszeres testmozgás beiktatására és kiegészítő terápiák (pl.: fitoterápia, akupunktúra, aromaterápia, stb.) alkalmazására.

 

Üdv.: Inci

 

Forrás: https://www.healio.com/endocrinology/reproduction-androgen-disorders/news/in-the-journals/%7B51a75b52-d6ef-4931-b41b-874aa7a66592%7D/timing-of-menarche-linked-to-premature-early-menopause-risk

Legyél képben, legyél naprakész!

Töltsd le az ingyenes anyagainkat!

Nézz szét az ingyenes anyagaink között és válogass közöttük kedvedre.

  • Tedd próbára a tudásod online tesztjeink segítségével
  • Hasznosítsd a letölthető tanulmányokban leírtakat. 

Kérj értesítést a legfrissebb bejegyzésekről

Iratkozz fel a heti értesítőre,
hogy le ne maradj az újdonságainkról.

CSATLAKOZZ!
Változókor Klub Társalgó

Nincs senki, akivel beszélhetnél?
Nem értenek meg?
Vagy egyszerűen csak szeretnél egy elfogadó közösség tagja lenni?

Csatlakozz a Változókor Klub Társalgó zártkörű Facebook közösséghez!

Ez egy zárt csoport, ahol mi nők egymás közt vagyunk.
Itt kibeszélheted a változókorral kapcsolatos nehézségeidet, választ kaphatsz a kérdéseidre és számíthatsz nőtársaid támogatására.

Facebook